Előbb leírom hogy mit csináltunk :)
Szóval a házigazdánk mondta, hogy van egy másik szuper vízesés a közelben. Elmondása alapján jobban szereti mint a Montmorency-t mert itt kevesebb a turista és közelebb is lehet menni az aljához (t9bb a szikla). Szóval úgy gondoltuk, hogy megnézzük. Nem csalódnunk a szuper kedves házigazdánkban, tényleg nagyon szuper volt a vízesés. Miközben ott jártunk eszembejutott, hogy a hátsó ülésen hagytuk a táskáinkat. Izgultam, hogy mi lesz, fel ne törjék az autónkat, de Mat megnyugtatott hogy ez Kanada itt nem csinálnak ilyet az emberek. És tényleg :) legalábbis a kanadát meglátogató turisták nem.
Ezután bepattantunk a kocsiba és elindultunk hazafelé. Még tegnap este a térkép nézegetése közben találtunk egy nemzeti parkot ami útbaesett Montreal felé és úgy gondoltuk, hogy meglátogatjuk. 2 óra autózás után kiderült, hogy az útba esés nem egészen azt jelentette, amit mi gondoltunk. A térkép léptéke miatt úgy tűnt, hogy a főúthoz egész kövel van a park de ez valójában 90 km-t jelentett legnagyobb bánatunkra. Maga a park akkora, hogy egy 80 km hosszú kétsávos út megy rajta keresztbe, hogy minél több részét el lehessen érni. Ez nem jelenti azt, hogy az mindent el lehet érni észak felé például az út minden pontjától még simán van 60-70 km-nyi érintetlen terület. Szóval marha nagy. Tele van tavakkal, folyókkal és "hegyekkel". Először nyugati turistákhoz híven egyik parkolóból a másikba mentünk és úgy néztük a tavakat, de végül bugi lett a lábunkban így elmentünk egy jó 3 órás kirándulásra.
Ennyi az érdemi része a hétvégének, ezután hazamentünk amit csak egy vihar zavart meg, de mivel csak a kormányzásra kellett koncentrálni ezért könnyen vettük az akadályt.
Egy két tény még kanadáról:
- rosszak az utak, de nagyon.
- kevés tábla van az utakon.
- ha van akkor is csak kis városok vannak rajtuk.
- quebecben még a műemlékek leírásai is csak franciául vannak pedig sok a turista.
Bálnavadászatról meg annyit hogy nem mentünk :) Körülbelül 11 órás (és elég drága) program lett volna a Lévis-bálnavadászat-Montreál túra és ezt nem akartuk bevállalni.
További képek...
fúú, nagyon király képeket készítettél!
VálaszTörlésGoogle plus automatikus rátesz valami élesítő effektet. De amúgy tényleg jók! :) Köszi!
VálaszTörlésKülön díjazzuk, hogy a kenu belsejéről is készült fotó, így könnyebb lessz megépíteni!
VálaszTörlésA kígyó nem harapott?
A
Nem. A kenuról a fotó a karácsonyi ajándék :)
VálaszTörlés